Gólya a gólyák közt

13 évvel ezelőtt augusztus végén magam is roppant izgatottan várakoztam a Déli pályaudvaron. Aztán határozottan izgultam, hogy milyen lesz a kollégium. Aztán nagyon izgultam az első feleléseim előtt is. Mert bizony lehet, hogy otthon én voltam az egyik legokosabb az osztályban, de az Apáczaiban az erős középmezőnyt gyarapítottam. Aztán mire megkaptam az első egyesemet – szinte biztos, hogy földrajzból – már egészen megnyugodtam, lecsillapodtam; talán beilleszkedtem. A négy év hamar elszaladt, hogy aztán az egyetemi évek után valami magyarázhatatlan erő újra csak visszahúzzon az alma materbe. Harmadik éve nevelőtanárként az Apáczaiban őszinte megtiszteltetésnek érzem, hogy a Tiszta Szívvel tanárfelelőse lehetek. Tulajdonképpen én is gólya vagyok, köztetek; valamivel talán korosabb és tapasztaltabb gólya. Ennek értelmében legjobb tudásom és erőm szerint mindent elkövetek, hogy egy olyan lapot hozzunk létre, amit jó kézbe venni, ténylegesen jó olvasni és hozzátesz az apáczais létezésetekhez!

Hozzászólás