Szegedi Melinda: Variációk egy témára

Miattam vesztek össze, egymással ordítoznak, de igazából mindketten rám dühösek. Nagyon
kell pisilnem… miért nem mentem ki, amikor még lehetett? Ha most átmegyek közöttük, azt pimaszságnak veszik, és talán egy pofont is lekevernek.
– A négyes az nem jegy! Próbáltam volna én gyerekkoromban négyest hazavinni! Az én családomban csak az ötöst fogadjuk el! Mondd meg a lányodnak, hogy a „jó” átlag, az
egyáltalán nem jó!
– Az én lányom?! Azt talán tőlem tanulta, hogy órákig lóg a telefonján, meg a neten?
Tanulás helyett?! Vagy, hogy elmosogatna maga után?
– Hát nem is tőlem! Én olvasok, kiállításokra járok, és nem azt a hülye zenét hallgatom.
Nyáron is minek kellett elengedned arra a koncertre?
Ha csendben vagyok, észre sem vesznek. Meg kellene halni. Simán, fájdalom nélkül.
Csendben elaludni örökre, aztán rögtön rájönnének, hogy hiányzom nekik.
– Látod mit tettél?! Miattad halt meg!
– Miattam?! Talán én írattam be zongorára? Meg németre? Meg mit tudom én mire?
– Nem bírta, hogy sosem foglalkozol vele. Hogy nem ülsz le vele tanulni, vagy meghallgatni, hogyan játszik.
– És miből, ha szabad kérdeznem? Miből járt volna ennyi különórára, ha én nem keresem meg az árát?!
Talán, ha bepisilnék, nem vennék észre, annyira egymással vannak elfoglalva. Nem is kellene az egészet beeresztenem, csak a felét. Ha elég sokáig veszeksznek, talán fel is szárad addigra.
Vagy eljátszanám, hogy elájultam, akkor nem is tehetek róla, hogy mi történt.
– Ez meg mi?! Te bepisiltél?! Már majdnem felnőtt és még mindig nem szobatiszta!
– Nem látod, hogy elájult? Szerintem epilepsziás. Emlékszel, az orvos is mondta, hogy az ultrahang-kép nem nagyon tetszik neki, de te erőltetted, hogy ez az első gyerek, meg bízzunk a szerencsében, hát most tessék!
– Meg kellene mutatni egy ideggyógyásznak vagy pszichiáternek, mit tudom én. Holnap vidd el a rendelőbe!
– Holnap nekem nem jó. Szerda, tudod, hogy estig bent vagyok.
Amikor Pirivel beszélgettünk, azt mondta, hogy ő már volt pszichológusnál. Tök kedves volt, meg minden, és azt javasolta neki, hogy találjon ki magának egy képzelt barátot. Kitalált egy
nyulat, illetve nem is kellett kitalálnia, mert már volt neki. Vele beszélgetett, vele aludt. Aztán látta a Gyalog-galoppot és onnantól mindig a vérnyúlról álmodott. Le is vitte a pincébe, mert
csak plüssből volt.
– Már megint ez a Piri! Ránk nem hallgatsz, de a barátnőd mindig mindent jobban tud.
-Talán a Piri ad neked enni, meg kimossa a koszos ruháidat? És mi van, ha azt mondja, hogy ugorj a kútba?
– Itt nincs kút.
– Feri, te szerencsétlen, ez csak egy mondás! Egyáltalán ki ez a Piri?Osztálytársa?
– Fenét! Piri nem is létezik. Csak kitalálta.

Biztosan az a baj, hogy már nem szeretik egymást. Persze mondják, hogy igen, de csak megszokásból. Nekem is mondják. Ha én szeretek valakit, akkor kedves vagyok vele, segítek
neki, örülök neki. A suliban Biblia-órán tanultuk, hogy az Úr azokat bünteti, akiket szeret.
Lehet, hogy jobb lenne, ha nem szeretnének.
– Mond, szeretsz te minket egyáltalán?
– Kiket minket?
– Engem meg a lányunkat?
– Persze, hogy szeretlek!
– Akkor miért kell hússzor megkérni, hogy vidd le azt a rohadt szemeteszsákot?
– Ez két különböző dolog. Ti meg a szemeteszsák.
– Köszönöm szépen! Még szerencse, hogy így látod!
Holnapra be kéne pakolni. Még át kell nézni töriből a fasizmust meg a kommunizmust, mert
Ede bá azt mondta, hogy mind a kettőt leveri rajtunk. Most nem fogok tudni tanulni, inkább
reggel korábban felkelek. Aludni sem fogok tudni. Akkor már inkább lássák, hogy tanulok.
Jegyzetelek is, ahogy szeretik.
– Megkérdezhetem, miért firkálod össze a könyvedet? Miért nem egy külön füzetbe írod
ki a lényeget? Ezt a könyvet így már nem fogják átvenni az antikváriumban.
– Miért most kezdtél tanulni? Most már aludni kéne. Én ilyen idős koromban már hét órakor az ágyban voltam.
– Csak darvadozol a könyv fölött. Ennek így semmi értelme. Fogmosás, aztán irány az ágy!
Le kéne lépni. Autóstoppal nem jutnék messzire, egy vonatjegy árát még csak össze tudnám szedni valahogy. Ha elmennék a gyámhivatalba, biztos megnéznék, hogy milyenek, aztán úgy
találnák, hogy normálisok és visszahoznának. Vagy kollégium! Ott is szigorúak, de ha egy idegen ordítozik az emberrel, azt könnyebb elviselni.
– Kollégium, mi?! Buli meg a haverok! Éjszakai kimaradás!
– Te is kollégista voltál, Feri.
– Éppen azért: tudom, hogy miről beszélek. Az ilyen lányokat mindenki ismerte, de senki sem tisztelte. Ha fiam lenne, az más, de így ki van zárva!
– Miért? Ott megtanítanák kesztyűbe dudálni. Tanulószoba, csendespihenő. Takarodó!
Ha nekem egyszer gyerekem lesz, azt biztosan nem fogom így nevelni. Nem fogom leordítani
a fejét mindenért. Olyanok leszünk, mint a barátok. Mindent normálisan megbeszélünk.
Megkérdezem, hogy milyen ruhát szeretne. Hogy milyen játékokat szeret. Hogy hova szeretne
menni hétvégén. A nagyszülőkhöz? Biztos? Na jó Kicsim, ha neked ez kell…
– Hát ez eléggé kihűlt már, ne melegítsük újra? Úgy volt, hogy délre jöttök, mi már ettünk.
– Mostál kezet? Anya nem mondta, hogy így illik? Nézd meg a körmödet!
– Várjál, amíg szedek a nagypapának, nem szép dolog tolakodni! Tessék!
– Mi az, hogy nem szereted? Meg sem kóstoltad. Hogy fogsz így nagyra nőni?!

Anyád is ilyen válogatós volt, aztán olyan satnya maradt, hogy a fiúk rá se néztek.
Kémiából tanultuk, hogy a spenót olyan savakat tartalmaz, amelyeket csak a felnőttek tudnak megemészteni, mert a gyerekeknek még nincsen rá enzimjük. Ők, ha megeszik,
megmérgeződnek, így ösztönösen utálják. A szülők ezért mindent bevetnek, hogy a gyerekekkel megetessék. Nem gonoszságból. Csak úgy gondolják, hogy velük is megetették annak idején, és mégis milyen szép, nagy, becsületes felnőtt vált belőlük.

Farsang

Jó hangulat, nevetés, zene, beszélgetés. Kell ennél több?DSC_0720

Apáczai. Farsang. Szerintem kevés rosszabb rémképe van egy apáczaisnak, mint iskola után még bent maradni és tanári felügyelet alatt kulturáltan szórakozni. Az általános közöny itt is megjelenik a programmal kapcsolatban, mint mindenhol. Ha nem kötelező, akkor kevesen, vagy szinte alig jönnek el.

Hogy miért nem vonzóak ezek a programok? Fáradtak vagyunk, vagy unalmasnak találjuk, esetleg máshol jobban el tudjuk tölteni az időt. Ezekre a programokra eljönni nem menő dolog, nem úgy él a fejünkben, mint egy jó program. Ez igazából nem csak a farsang problémája, az utcabál sem volt már igazán működőképes az elmúlt két évben, először még új volt, jó volt, aztán már senki nem lelkesedett érte. A kosaras éjszakán sem tolonganak a jelentkezők, pedig ott is vannak olyanok, akik nem sportolnak, hanem beszélgetnek, ismerkednek. Valószínűleg, ha az Apáczai Napokon részt venni nem lenne kötelező, akkor nagyjából ugyanaz a 30-40 ember menne el rá, mint a farsangra vagy a kosaras éjszakára. És ez bárki bármit mond, meglepő. A legtöbb diák passzivitása, érdektelensége lehúzza a többieket is és így nagyon nehéz az iskolában bármilyen közösséget teremteni. Pedig alapvetően a tanuláson kívül az ismerkedés, a szocializációs képességek fejlesztése is nagyon fontos.

Persze lehet, hogy a felnőttektől vesszük át ezt a mintát, mert a szüleink sem lelkesek és nem vesznek aktívan részt az iskola bármilyen támogatásában, és ez sajnálatos dolog. De néha akkor is érdemes kipróbálni ezeket a programokat, ha az ember azt gondolná, hogy unalmas, hogy rossz, és lehet, hogy mégsem. Ajánlóként pedig mesélnék az idei farsangról.

Február huszadikán a diákönkormányzat szervezésében került megrendezésre. Nagyon jó szervezéssel. Volt számháború, ahol ugyan nem hirdettek győztest, de szerintem azon vettek részt a legtöbben. Nagy sor állt még Renner Anna és Kaltenecker Bálint jós standjánál, akik megjósolták, mi várható a jövőben, meddig fogsz élni, a nevetés garantált volt, habár Anna ijesztő sikolyai néha elgondolkodtattak az apáczaisok értelmi képességeiről. Volt egy „kötéllabirintus” vagy nem is tudom, minek nevezzem. A lényege az volt, hogy át kellett bújni közöttük és nem szabadott hozzáérni a kötelekhez, ha ez sikerült, kaptál egy „nyertél” cetlit, amit a büfénél be lehetett váltani. Volt limbó, illetve újságpapíron táncolás, amit én és Áron remekül kiviteleztünk annak ellenére, hogy mi voltunk az egyedüliek, akik párban táncoltunk az újságpapíron.(ha valakinek van felvétele erről a csodás táncunkról juttassa el hozzánk)DSC_0679

A jelmezverseny győztese az autópálya/autóút lett, emellett a Sheldon Cooper-díjat a Higany nyerte. Ötletes jelmez volt még a kilencedikes lányoké, akik Johnny Depp különböző szerepeinek öltöztek (Komjáthy Lili, Bekker Zsófi, Nagy Rebeka, Ördög Enikő).

Összességében egy baromi jó esténk volt és nem csalódtam az idei szervezésben. Habár még mindig számon kérem a vezetőségen, hogy ők miért nem öltöztek be, mert a zöld póló nem számít beöltözésnek, de ezen kívül minden rendben volt.

Szóval remélem, hogy jövőre is jól szórakozunk, és még többen eljönnek.

Köszönjük az ID-nek a szervezést, és a felügyelőtanároknak, hogy a szabadidejüket ránk áldozták.

Szalai Rebeka

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.654926837964047.1073741831.264181460371922&type=3

Képek, amit úgyszintén nekem köszönhettek.

Létezhet-e a Mikulás?

Kedves Olvasóink!

Mikulás ünnepének másnapján szeretnénk kedveskedni Nektek a Mikulás létezésének eddigi legalaposabb tudományos cáfolatával, amit mostanára már bizonyára sokatok ismer (megjelent egyik tavalyi számunkban is ;)), valamint azt az elvet követve, hogy hallgattassék meg a másik fél is,  megosztjuk Veletek Larry Silverberg professzor, a Mikulással kapcsolatos számítások szaktekintélyének gondolatmenetét azzal kapcsolatban, hogy hogyan létezhet mégis. Létezhet-e a Mikulás? bővebben…

Nyílt, csalogató Tiszta Szívvel gyűlés

Szeretsz írogatni? Mindent a fényképezőgépeden keresztül látsz? Vagy érdekelne a holnap fejlesztés? Itt a helyed!! Nézd meg hogy működik az Api suliújsága, és ha tetszik csatlakozz! Ha már tag vagy ott a helyed, mert idén a megbízható emberekre van szükségünk! Biztosítsd be a helyed! 😉 Ha neked már kötelező az 50 óra önkéntes munka duplán megéri! Mindenkit sok szeretettel várunk!!

Dátum: 2013. szeptember 9.

Időpont: 16:00

Hely: 11.B terme a harmadikon

Szellemek az Apáczaiban

Télbe fordult az ősz, meztelenre vetkőztek a fák és előkerültek a kabátok, sálak és sapkák. A boltokban már október utolsó heteiben megjelent a karácsonyi dekoráció, és idő előtt árulták a sült gesztenyét, forralt bort a karácsonyi bevásárlóktól nyüzsgő utcákon. A Vörösmarty téren hatalmas a tömeg, a nyálas karácsonyi dalok már a könyökünkön jönnek ki, mire aktuálisak lesznek. Ilyenkor a „csengő” szóról az ember száncsengőre, a Mikulásra, vagy egyéb kellemes dologra asszociál. A diák szemei előtt azonban megjelenik a kép: odakinn borongós az idő, álmosító lámpafényben diákok ülnek padokon, minden gyötrelmük ellenére nevetnek valamin. Ekkor a csengő megszólal. A folyosó végén felsejlik a tanár alakja, kezében szinte világítanak a fehér lapok: dolgozat. Szellemek az Apáczaiban bővebben…